-
Egyelőre üres a kosara!!
A luxus, a fényűzés, az exkluzivitás kifejezése sokak számára lényeges. Egy olyan örökérvényű stílus ez, ami mind az otthoni környezetben, mind pedig az irodában jól mutat. De hogyan érhető el, hogy a helyiség exkluzív kinézetet kapjon és milyen szerepet játszik ebben a luxus tapéta? Ennek jártunk utána.
A "luxus" szó latin eredetű, jelentése túlzás, bőség. Eredetileg inkább pejoratív színezete volt, akkor használták, ha valaki túlságosan kényeztette magát, és habzsolta az élet örömeit. A szó jelentése az idők során átalakult, és ma már pozitív értelmében használjuk a gazdagság, a bőség és a kényelem kifejezésére. Az eredeti jelentésből megmaradt, hogy továbbra is összefüggésben áll azzal az elképzeléssel, hogy az adott dolog vagy szolgáltatás luxusnak számít, ha meghaladja az átlagosan elvárható színvonalat, és értelemszerűen ár tekintetében is nagyobb költségvonzatot is jelent.
A luxus dizájn, legyen szó az öltözködésről vagy a lakberendezésről, két fő pillérre támaszkodik, az egyik a mit, a másik pedig a hogyan. Nem mindegy, hogy milyen anyagokat, ruhadarabokat, kiegészítőket, bútorokat használunk, ezek milyen minőségűek, ki tervezte, gyártotta őket. Ez a luxus kialakításának drágább része, amit nagyban meghatároz az ember pénztárcája. A másik oldalon azonban a luxus érzést megalapozhatjuk azzal is, ha ügyelünk a hogyanra, vagyis például arra, hogy hogy rendezünk be egy belső teret, mennyire harmonizál, hova kerülnek a bútorok. A lakberendezés mesterei a belső építészek, akik a harmónia megteremtésének mesterei.
Jöjjön néhány tipp a belső építészek ajánlásával, amivel luxust varázsolhatsz otthon.
Az összkép szempontjából kiemelten fontos, hogy milyen anyagok vannak a térben. A hálószoba esetén például figyelni kell arra, hogy az ágynemű, az ágytakaró jó minőségű és esztétikus legyen. A nappali esetében ugyanez igaz a párnákra, plédekre, takarókra. Ne feledd, az ördög a részletekben rejlik! A magasabb minőség nemcsak a divat szempontjából fontos, hanem a finomabb anyag sok esetben strapabíróbb is.
A hangulatot alapvetően befolyásolják a fényviszonyok. A legjobb, ha adott a természetes fény, ezen felül pedig többféle fényforrás is elérhető a helyiségben. Például, ha a hálószoba nemcsak egy központi fénnyel rendelkezik, hanem vannak kisebb fényforrások is, könnyebben lehet intim hangulatot teremteni.
Nem mindegy az sem, hogy mi kerül a falra. Az exkluzív hangulat megalapozásának legjobb módja, ha luxus tapéta kerül a falra. Ez remek alapot ad, egyfajta keretként szolgál a többi enteriőr elemnek.
A dekorációs elemek kiválasztásakor érdemes a csillogó, fémes anyagokat, az arany, ezüst színeket előnyben részesíteni. Egy szép keret, egy tükör, egy állólámpa, néhány gyertya és máris sokkal exkluzívabbnak tűnik a tér. Törekedni kell azonban arra, hogy az összhatás ne legyen túlságosan rideg. A fémes anyagok szigorúságát növényekkel oldhatjuk. Sok esetben a felsőbb kategóriát képviselő kiegészítők igényesebbek, minőség tekintetében jobb választásnak bizonyulhatnak.
A színekkel célszerű megfontoltan bánni. Alapvetően a sötét és a világos szín sokkal elegánsabb, a visszafogottabb és a pasztell színekkel sem lehet melléfogni. Törekedjünk arra, hogy egy fő szín álljon a középpontban és annak árnyalatait jelenítsük meg több felületen.
A luxus tapéta esetében beszélhetünk a gyártó, az anyag és a minta témáiról. A gyártó magától értetődő, ebben a szegmensben is megvannak a TOP luxus tapéta márkák, amiket sokszor presztízsből választanak az emberek. A prémium minőségű tapéta finomabb anyagból készül, például textilből, ezzel is egy kis pluszt csempészik a megjelenésbe. A sima dekorációs tapéták mellett vannak texturált változatok is, amik szintén extra megjelenést kölcsönöznek.
Vannak olyan minták, melyek tökéletesen illeszkednek az egyedi, exkluzív miliőbe. A damask tapéta például tipikusan ilyen. Ennek jellemzője, hogy a minta sűrű és ismétlődik, igen sokszor átlósan elcsúsztatva. Ilyen például ez a csodaszép, nagyon extra tapéta, mely a sötétkék és a világoskék játékára apellál.
Hasonló egyedi hatást lehet elérni a vintage tapétákkal is. Van abban valami különleges, ha a régi idők világa köszön vissza a falak felületéről. Ez kifejezetten elegáns tud lenni, mint ahogy ez a virágmintás megoldás.
A modern, geometrikus formák letisztult megjelenése ugyancsak remek választás, ha valami különlegeset szeretnénk. A minimál stílus jegyében készült díszítő elemek bármilyen helyiség hangulatát meg tudják változtatni.
Aki prémium életérzésre vágyik, annak tökéletes választás az egyedi tapéta. Ha ilyen mellett döntünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy sehol máshol nem jön szembe még egy ugyanilyen. Kíváncsi vagy, hogy készíthetsz egyedi tapétát? Olvasd el a Tapétagyár oldalán!
Szólj hozzá